Az alábbi reflexiót az órán megtartott foglakozáshoz írtam.
Előkészítésre fordított idő:
Részemről sok időt töltöttem a témából való felkészüléssel. A kapott szakirodalmakat elolvastam, majd saját források után kutattam. Több videót is megnéztem a témával kapcsolatban. Ami megnehezítette a feladatunkat, hogy pont beékelődött a tavaszi szünet a kivitelezésbe, (nyilván ez pro-kontra, mert legalább volt időm utána olvasni a témának, viszont a közös kivitelezést megnehezítette a távolság, ugyanis szünetre mindenki hazautazott. Így az óraterv megírása kitolódott a szünet végére.
Változtatások a tervezethez képest:
Eredetileg 16 főre terveztük meg az órát és a feladatot, ami viszont meglepetést okozott, hogy a földrajz és tesi szakhét miatt mindössze 7 fővel kellett kivitelezni a feladatot. A létszám csökkenés nem okozott különösebb fennakadást, sőt így sokkal családiasabban telt az óra.
Jól szereplő tanulók:
Szerencsére akik részt vettek az órán, mind aktívak voltak és szívesen becsatlakoztak a munkába, valamint aktívan ment a tanári kérdés-diák válasz diskurzusa.
Zavaró körülmények az órán:
Sajnos hiába a sok előkészület, az óra elején a prezi megnyitásával bíbelődtem 2 percet. Valamint zavaró volt az óra vége felé, hogy egy-két embernek lefagyott a számítógépe az elkészült videók mentése közben. Így nyilván az érintetteknek ne volt meg az a bizonyos flow élmény.
Tanulói munkák értékelése:
Sajnos ez elmaradt az óra végén. Illetve részben azért megvalósult, hiszen egyenként megnéztük az elkészült Ki-Kivel-Mikor-Hol történeteket, a baj csupán annyi volt, hogy biztosítani kellett volna egy közös felületet, hogy mindenki láthassa a másik munkáját.
Következtetések levonása:
Az óra végi értékelés során egyrészt örültem, hiszen a hallgatótársak nemcsak, hogy elkészítettek egy minitörténetet, hanem élvezték is magát az órát. Másrészről van még hova fejlődni... Nyilván az évek és a rutin majd még csiszolja a tudásom és az előadási technikáim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése